Emelkedtek az árak a Budapesti Értéktőzsdén
2011 június 2
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,64 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 23.374,98 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 18,134 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek.
A pesszimizmus általános volt világszerte, mind Amerikában, mind Ázsiában, mind pedig Nyugat-Európában – a BÉT ezzel ellentétben a pozitív tartományban zárta a kereskedést - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek. Úgy látta, hogy a BÉT szinte egyedüliként az értékpapír-piacok közül ellenállt a negatív hatásoknak, és 0,33 százalékos emelkedéssel, valamint magas fogalom mellett zárta a napot.
A jelentős forgalom és az – OTP papírokat kivéve – emelkedő árak – miatt Sőre Balázs is kedvezőnek látta a csütörtöki kereskedési napot. A Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője szerint a BÉT felülteljesítő volt, mivel a nyugat-európai tőzsdéken estek az árak. Úgy vélte: az OTP papírok árcsökkenésében is az osztalék “kiárazódásának volt szerepe.
A szerda esti események hatására rosszkedvűen indult a csütörtöki kereskedés, de a hazai index a Mol és a Richter szép teljesítményének köszönhetően hamar ledolgozta a reggeli veszteségeket – idézte fel Varga Zoltán, a Quaestor Csoport elemzője. Szerinte a magyar olajpapírt intézményi befektetők vásárolták, a Richter pedig a közelgő osztalékfizetés miatt emelkedett. A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is rossz, a tengerentúli makrogazdasági adatok többsége is a vártnál rosszabb lett, így a következő napokban is hektikus, ideges mozgásokra lehet számítani a tőzsdéken.
A Mol 145 forinttal, 0,61 százalékkal 23.990 forintra erősödött, 4,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 90 forinttal, 1,48 százalékkal 6.000 forintra csökkent, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,55 százalékkal 546 forintra nőtt, forgalma 529,9 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 330 forinttal, 0,91 százalékkal 36.480 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 31,2 millió forintos forgalom mellett 70 forinttal, 0,36 százalékkal 19.470 forintra erősödött.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.844,35 ponton zárt kedden, ez 2,34 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában két termék ára módosult.
A napraforgó az októberi határidőre 500 forinttal olcsóbb lett, így 121.000 forint.
A takarmánykukorica novemberre 10 forinttal, 51.010 forintra drágult.
Augusztusra az euro búza továbbra is 56.500, a malmi búza 57.900, a takarmánybúza pedig 50.200 forint.
A takarmányárpa augusztusi elszámoló ára változatlanul 49.100 forint.
Nem változott a repce ára sem, augusztusra továbbra is 131.010, szeptemberre 132.000 forint.